Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
Ébresztő, iskolába kell menni. Ébresztő, iskolába kell menni. Ébresztő, iskolába kell menni. Ébresztő, iskolába kell menni.

A fakultatív nap képei (2014. december 11.):

 

 

 

 

 

 

A témanap nap képei (2014. december 19.):

 

 

 

 

 

 

                                                                                         

Határtalanul! program

Együttműködés szakképző iskolák között

 

A pályázati programban olyan diákok vesznek részt, akik kiemelkedő érdeklődést mutatnak vendéglátós és kereskedő szakmájuk iránt: 10.-11. és 12. évfolyamos szakács, cukrász, pincér, eladó kereskedő és vendéglős tanulók. Kiválasztásuk a szakoktatók és az osztályfőnökök javaslatára történt.

 

A pályázat célja:

A határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének, a magyarországi és a külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának, valamint a diákok tapasztalatszerzésének elősegítése, kompetenciáik fejlesztése, valamint a magyar tagozattal rendelkező szakképző partner iskolákban tanuló diákok szakmai együttműködésének támogatása.

 

A program megvalósításához:

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a három nyertes pályázathoz 7.310.860 Ft vissza nem térítendő támogatást nyújt. A pályázat lebonyolításnál fontos partnerünk a Kárpáteurópa Utazási Iroda.

 

A Kereskedelmi Iskola partner iskolái:

A Joannes Kájoni Közgazdasági Iskolaközpont Csíkszeredában,

Az Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskola Székelyudvarhelyen,

A Korondi Szakközépiskola Korondon.

 

Támogatóink a programban:

Hotel Gottwald Wellnes & Spa Tata

Duna Residence Üdülőpark Dunaszentmiklós,

Sarki Vendéglő Komárom,

Jánoska Cukrászda Komárom,

Jenei Kávézó, Cukrászda Vértesszőlős,

Tatabányai Múzeum

Bereznai Csaba alpolgármester.

 

A három pályázat időpontjai:

 

1.      A Joannes Kájoni Közgazdasági Iskolaközpont Csíkszereda – TISZKK Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép és Szakiskola Tatabánya

Tatabányai program:              2014.10.16 -10.20.

Csíkszeredai program:           2014.11.28. – 12.02.

 

 

2.      Az Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskola Székelyudvarhely - TISZKK Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép és Szakiskola Tatabánya

Tatabányai program:              2014.10.21. – 10.25.

Székelyudvarhelyi program:  2015.03.27. – 03.31.

 

3.      A Korondi Szakközépiskola Korond - TISZKK Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép és Szakiskola Tatabánya

Tatabányai program:              2015.03.13. – 03.17.

Korondi program:                  2015.04.17. – 04.21.

 

A csoportok helyi vállalkozóknál vesznek részt szakmai programokon, ismerkednek a város és környéke idegenforgalmi és történelmi nevezetességeivel, gasztronómiai hagyományaival. A gazdag programban ellátogatunk: Kolozsvárra, Nagyváradra, Csíksomlyóra, Csíkrákosra, Székelyudvarhelyre és Korondra.

Az egyes programelemek megvalósulását a csoportok folyamatosan rögzítik a „Projektnaplóban”, videón és fényképeken. Vállalásaink között kiemelkedő feladat egy gasztronómiai útikönyv elkészítése, mindezeket természetesen be kell nyújtanunk a pályázat elszámláláskor. A megvalósult programelemekről folyamatosan tájékoztatnunk kell a szűkebb és tágabb környezetünket az iskolánk honlapján, illetve a sajtóban, helyi televízióban, amelynek célja a program mind szélesebb körben történő népszerűsítése.

A HATÁRTALANUL! program

Középiskolai diákutaztatási programok a HAT-14-02 számú, Együttműködés szakképző iskolák között című pályázat keretében valósul meg.

A HATÁRTALANUL! együttműködés keretében lehetőség van arra, hogy az elvégzendő közös tevékenységben – Magyarországon és/vagy a határon túl – egy vagy több külső, felkért szakértő/oktató is személyesen részt vegyen. A külső szakértő(k)/oktató(k) bevonásának az a célja, hogy – adott esetben, az iskolában kevéssé megszerezhető – ismereteket adjon át a HATÁRTALANUL! együttműködésben részt vevő magyarországi és külhoni diákoknak.

A program pedagógiai szempontból is kiemelkedő lehetőség, a személyes, társas és módszertani kompetenciák fejlesztésére, valamint a szakmai ismeretek, módszerek és készségek fejlesztésére.

Ezek közül a legfontosabbak:

·         A határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővítése,

·         A magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakítása,

·         A diákok szakmai tapasztalatszerzésének elősegítése, módszertani kultúrájának fejlesztése,

·         Felelősségtudat kialakítása, bővítése,

·         A határozottság segítése,

·         A rendszerező képesség és munkaszervező készség fejlesztése,

·         Szakmai nyelvű beszédkészség fejlesztése.

·         Fontos kihívásként fogalmaztuk meg a teammunkában történő projektfeladatok megvalósítását.

·         Mindezek a szakmai előmenetel és a minden napi élet során gyakran előtérbe kerülő fejlesztendő készségek.

 

HÁZIREND

HÁZIREND 2018-01-01

Szakmai vizsga

Szakmai javítóvizsga

  1. október

Dátum

Időpont

Vizsgatevékenység

Helyszín

2018. október 05.

10.00

írásbeli (vendéglátásszervező-vendéglős, szakács, cukrász)

TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

2800 Tatabánya, Kós K. u. 17.

2018. október 05.

13,30

szóbeli (vendéglátásszervező- vendéglős)

iskola TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

2800 Tatabánya, Kós K. u. 17

2018. október 11.

8.00

gyakorlat (vendéglátásszervező-vendéglős, szakács, eladó)

TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

2800 Tatabánya, Kós K. u. 17

2018. október 11.

gyakorlati vizsga után

szóbeli

(eladó)

TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

2800 Tatabánya, Kós K. u. 17

LELKI SEGÉLY

színes plakátKÉP

Ajánlattételi Felhívás

Tatabányai Szakképzési Centrum

Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tagintézménye

iskolabútor beszerzése

tárgyban 2018.


 

Szükséges dokumentumok letöltése:

Ajánlatkérés:LETÖLTÉS

Mellékeletek: LETÖLTÉS

 

AZ OKTATÁSI HIVATAL BÁZISINTÉZMÉNYE

bázis szögletes

Iskolánk 2017. januárjában adott be pályázatot Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím elnyerésére. Az Oktatási Hivatal által kiírt pályázaton - a Pedagógiai Oktatási Központ és a bíráló bizottság javaslatai alapján - az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese a rendkívül magas szakmai színvonalú pályamunkák közül a Tatabányai Szakképzési Centrum Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi  Szakgimáziuma és Szakközépiskoláját érdemesnek ítélte Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím viselésére.

BÁZIS oklevél page 001

A megosztani kívánt nevelési-oktatási módszertani modell, innováció, az alkalmazott jó gyakorlatok széles körű bemutatása

Iskolánk, hagyományaihoz igazodva, attól jelentősen nem különbözve, de az új iránt nyitottan, a 21. századi elvárásoknak megfelelően próbál a nevelő-oktató tevékenységében megújulni: a tehetséges tanulóknak lehetőséget adni azon oldaluk, tulajdonságaik kibontakoztatására, mellyel az életben pozitív helytállásra lesznek képesek. Segíti tehetséggondozással, szakmai kirándulásokkal, szakmai estek szervezésével, lebonyolításával bemutatkozásukat, tehetségük megcsillogtatását.

A lemaradókat, fontolva haladókat felzárkóztatási programokkal, pályázatokba (pl.: Útravaló…) való bevonással, utazó szakember (fejlesztő pedagógus) munkájának a segítségével próbálja a szakképzésben tartani, lehetőséget adni, hogy minél tovább aktív résztvevői legyenek a képzésnek, csökkentse lemorzsolódásukat.

Mindezekhez szükséges a nevelőtestület részéről a pozitív hozzáállás, óralátogatásokkal, bemutató órák tartásával az egymástól való tanulás lehetősége.

Nyitott kapukkal állunk az újat adó szakmai feladatok, továbbképzések elé, különösen az interaktív táblák használatát illetően. A jövőben szeretnénk tanóráinkat az IKT eszközök alkalmazásával interaktívabbá, tanuló közelivé tenni.

Terveink között szerepel – az általános iskolákhoz hasonlóan – lehetőségként az „egész napos iskola modelljének” a bevezetése: a délelőtti és a délutáni tanórák arányos elosztásával vagy olyan tanítási-tanulási folyamat biztosításával tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások formájában, melyek kapcsán a tanulók az ismeretanyag jelentős részét a tanórákon sajátíthatnák el szaktanári segítséggel, irányítással.

Tanulópárokat jelölnénk ki az osztályokban, erősítve ezzel az egymástól való tanulás lehetőségét, mások véleményének elfogadását, a szociális érzékenység kialakítását.  

Természetesen mindehhez megfelelő infrastrukturális és humán erőforrás rendelkezésre állása szükségeltetik.

Az intézmény nevelőtestületéhez tartozó szakértők és szaktanácsadók, valamint „vállalkozó”pedagógusok bevonásával, aktív közreműködésével „mini továbbképző bázist” hoznánk létre, mely teret és segítséget ad a POK és a Tatabányai Szakképzési Centrumhoz tartozó tagintézmények részéről felmerülő problémák, igények – lehetőségeinkhez igazodó –megvalósításához: bemutató órák tartásával, személyes szaktanácsadással, nyílt nap szervezésével, nevelési- és szülői értekezletek tartásával.

Szakmai kirándulásainkról, bemutatókról, tanulmányutakról beszámolót készítünk, prezentáljuk a társ tagintézményeknek, szakmai munkaközösségeknek.

A szakma központi programjainak és szakmai és vizsgakövetelményeinek permanens változásához igazodva évről évre felülvizsgáljuk az intézményi szabályozó dokumentumokat, elsősorban a pedagógiai programot és helyi tanterveit, szükségesetén megújítjuk őket. Igény esetén segítséget nyújtunk más szakképző intézmények (szakgimnáziumok) számára az iskolai kötelező dokumentumok aktualizálásához.

Tanulóink látókörének szélesítéséhez – ahogy eddig is már évek óta - a Határtalanul! programban való pályázással kívánjuk továbbra is szélesíteni látókörüket. A pályázat célja, a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének, a magyarországi és a külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának, valamint a diákok tapasztalatszerzésének elősegítése, kompetenciáik fejlesztése, valamint a magyar tagozattal rendelkező szakképző partner iskolákban tanuló diákok szakmai együttműködésének támogatása. A program pedagógiai szempontból kiemelkedő lehetőség, a személyes, társas és módszertani kompetenciák fejlesztésére, valamint a szakmai ismeretek, módszerek és készségek fejlesztésére. A csoportos utazások kapcsán szociális érzékenységük fejlődik, nyitottakká válnak a világ, mások iránt.

A fentihez hasonló célt szolgál tanulóink minél szélesebb körét bevonni a külföldi szakmai gyakorlat teljesítésének lehetőségébe: idegen nyelvi kompetenciáik, társas kapcsolatteremtő készségeik, az önálló munkavégző képesség kialakításának lehetőségét biztosítva.

A fent említettekhez a humán erőforrás rendelkezésünkre áll, a kihasználtság a tanulói közreműködésen múlik. Az előző évek jó gyakorlatának fokmérője a tanulói elégedettség, melyekről iskolai beszámolóikból értesülhetünk.

Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím viselése megtisztelő mind az intézmény vezetése, mind a pedagógusok számára, hiszen a jó gyakorlatok átadásával tovább fejleszthetjük szakmai tudásunkat.

Kapcsolattartó: Patakiné Slezák Ágnes
Telefon: 34/317-077
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Felnőttoktatás

ajánlat 2018. 06.21 page 001

CUKRÁSZ ÓRAREND A 2018/19-ES TANÉVRE LETÖLTHETŐ: ITT

 

SZAKÁCS ÓRAREND A 2018/19-ES TANÉVRE LETÖLTHETŐ: ITT

 

 

Felnőttoktatás

Esti munkarendben, iskolarendszerben

Szakma: 34 341 01 Eladó

Az indítás időpontja: minden tanév szeptember és február elején megfelelő számú jelentkező esetén.
Az időtartama: 2 tanév / felnőttoktatás / ESTI képzés szerinti munkarend (heti 2 délután, 14:00 órától)

 Jelentkezés: január 25-ig, illetve augusztus 28-ig

 Belépés feltétele:

           -   16. életév betöltése
          -   egészségügyi alkalmasság

 Képzés: 2 iskolanap (délután)

  -  1 nap szakmai elmélet 6 óra
  -  1 nap szakmai gyakorlat 6 óra
  -  tömbösített munkahelyi gyakorlat I. évfolyam 378 óra; II. évfolyam 310 óra
  -  nyári szakmai gyakorlat 160 óra

Megszerezhető  szakképesítés :  34 341 01  Eladó

Információ:

  • tel: +36/34-317-077/18 mellék; +36/70-400-6914
  • e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 Jelentkezési lap az iskolában kérhető, személyesen.

                          Jelentkezési lap  letölthető az iskola honlapjáról is!

www.keri-tbanya.sulinet.hu

Felnőttoktatás

Esti munkarendben, iskolarendszerben

Szakma: 34 811 04 Szakács

Az indítás időpontja: minden tanév szeptember és február elején megfelelő számú jelentkező esetén.
Az időtartama: 2 tanév / felnőttoktatás / ESTI képzés szerinti munkarend (heti 2 délután, 14:00 órától)

 Jelentkezés: január 25-ig, illetve augusztus 28-ig

 Belépés feltétele:

           -   16. életév betöltése
          -   egészségügyi alkalmasság

 Képzés: 2 iskolanap (délután)

  -  1 nap szakmai elmélet 6 óra
  -  1 nap szakmai gyakorlat 6 óra
  -  tömbösített munkahelyi gyakorlat I. évfolyam 324 óra; II. évfolyam 320 óra
  -  nyári szakmai gyakorlat 160 óra

Megszerezhető szakképesítés:  34 811 04  Szakács

Információ:

  • tel: +36/34-317-077/18 mellék; +36/70-400-6914
  • e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 Jelentkezési lap az iskolában kérhető, személyesen.

                          Jelentkezési lap  letölthető az iskola honlapjáról is!

www.keri-tbanya.sulinet.hu

Felnőttoktatás

Esti munkarendben, iskolarendszerben

Szakma: 34 811 01 Cukrász

Az indítás időpontja: minden tanév szeptember és február elején megfelelő számú jelentkező esetén.
Az időtartama: 2 tanév / felnőttoktatás / ESTI képzés szerinti munkarend (heti 2 délután, 14:00 órától)

 Jelentkezés: január 25-ig, illetve augusztus 28-ig

 Belépés feltétele:

           -   16. életév betöltése
          -   egészségügyi alkalmasság

 Képzés: 2 iskolanap (délután)

  -  1 nap szakmai elmélet 6 óra
  -  1 nap szakmai gyakorlat 6 óra
  -  tömbösített munkahelyi gyakorlat I. évfolyam 324 óra; II. évfolyam 320 óra
  -  nyári szakmai gyakorlat 160 óra

Megszerezhető szakképesítés:  34 811 01  Cukrász

Információ:

  • tel: +36/34-317-077/18 mellék; +36/70-400-6914
  • e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 Jelentkezési lap az iskolában kérhető, személyesen.

                          Jelentkezési lap  letölthető az iskola honlapjáról is!

www.keri-tbanya.sulinet.hu

Felnőttoktatás

Esti munkarendben, iskolarendszerben

Szakma: 34 811 03 Pincér

Az indítás időpontja: minden tanév szeptember és február elején megfelelő számú jelentkező esetén.
Az időtartama: 2 tanév / felnőttoktatás / ESTI képzés szerinti munkarend (heti 2 délután, 14:00 órától)

 Jelentkezés: január 25-ig, illetve augusztus 28-ig

Szakma: 34 811 03 Pincér

Belépés feltétele:

  • 16. életév betöltése
  • egészségügyi alkalmasság
  • pályaalkalmasság

Képzés ideje: 2 év

Képzés: 2 iskolanap (délután)

  • 1 nap szakmai elmélet 6 óra
  • 1 nap szakmai gyakorlat 6 óra
  • tömbösített munkahelyi gyakorlat I. évfolyam 324 óra; II. évfolyam 320 óra
  • nyári szakmai gyakorlat 160 óra

Megszerezhető szakképesítés: 34 811 03 Pincér

Információ:

  • tel: +36/34-317-077/18 mellék; +36/70-400-6914
  • e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jelentkezési lap az iskolában kérhető, személyesen.

Jelentkezési lap letölthető az iskola honlapjáról is!

www.keri-tbanya.sulinet.hu

 Jelentkezési lap letölthető: ITT

Copyright © 2018 KERI Rights Reserved.